Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény

Tehetségnap a Kováts-Tehetségpontban

Öröm, kísérletezés, az éves munka bemutatása, projektzárás. Címszavakban így jellemezhető a Kováts tagintézményben zajlott június 3-i délutáni program.

Az ’Őselemek: föld, víz, tűz, levegő’ éves programunk lezárásaként olyan foglalkozással készültünk, melyen a nézők is aktívan részt vehettek, kipróbálhatták a kísérleteket, memória- és logikai játékokat oldhattak meg, feladatlapokat tölthettek ki.

Köszönöm a Biológia-, a Fizika-, a Földrajz-, a Kémia- és a Töprengő körösök mai és egész éves munkáját! A körvezetők rendre: Csontosné Szilágyi Erzsébet, Lévainé Kovács Róza, Marik Mátyás, Hunyadi Ildikó, Kustár Krisztina.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében 1 150 000,- Ft-tal támogatta az NTP-MTTD-18-0086 kódszámú nyertes pályázatunkat.

„Testvériskolai együttműködés a Délvidéken”

18. században karcagiak települtek ki Bácskossuthfalvára. Napjainkban a testvér-települési kapcsolatok aktívvá válásával, a moravici idős Kovács Gyula Általános Iskola és a karcagi Kováts Tagintézmény tantestületének szakmai együttműködésével, a diákok utaztatásával újtipusú kirajzás részesei vagyunk. A múltban gyökerező szálakat szeretnénk erősíteni a fiatalokban - a közös értékek feltárásával, a 2016-ban megkötött testvériskolai megállapodással. Ezt a törekvést segítette a nyolcadik alkalommal megszervezett út, melynek anyagi fedezetét a HAT-18-01-0376 pályázatunk biztosította.

Délvidéki első megállónk Szabadkán volt, ahol sétáltunk a belvárosban, ismerkedtünk a szecessziós építészet jegyeivel.  Megcsodáltuk a Városházát, melynek építői magyar mesterek voltak, díszítése a magyar történelem jelképeit tartalmazza. A Kosztolányi-emlékszobában a magyar irodalom órákon tanult költők emlékeit, valamint Kosztolányi műveit láthattuk. Fotózkodtunk a Zsolnai szökőkútnál, a felújított zsinagógában és Kosztolányi köztéri szobra előtt. Bajmokhoz közeledve rövid megálló következett, szalagkötés és emlékezés az 1848-49-es szabadságharc ütközete, a kaponyai csata emlékművénél.

(A cikk folytatódik)

Őselemek projekt

A tanév során, tanórán kívüli foglalkozásokon tapasztalatokat gyűjtöttünk a négy őselemről (föld, víz, tűz, levegő), kísérleteztünk, mértünk, vizsgáltuk a témához kötődő karcagi és környékbeli vonatkozásokat. A külső helyszíneket kerékpárral kerestük fel, fontos volt a mozgás, az egészséges életre-, a környezetvédelemre nevelés. A játékos felfedezés közben hangsúlyt kapott az ön- és társismeret, a tanulás támogatása, a matematikai-logikai fejlesztés, a szakmák megismerése, a kertművelés alapozása.

A Kováts-Tehetségpont tehetséggondozó programjába beválogatott diákokkal jártunk a karcagi tűzoltóságon, valamint a Fazekas Tájházban, továbbá kerékpártúrát tettünk Berekfürdőre, ahol a repülő kiállításon ismertük meg a szovjet katonai repülés (kunmadarasi) történetét, a repülés fizikai vonatkozásait figyeltük meg. A gyógyfürdő vizének összetétele, gyógyhatása is téma volt.

(A cikk folytatódik)

Repülőmúzeum, Berekfürdő

A Kováts-Tehetségpont ’Őselemek: föld, víz, tűz, levegő’ programjának utolsó kirándulása volt ma. A levegőhöz kapcsolódóan megnéztük a repülőmúzeumot, a vízhez a strandfürdő, a gyógyvíz kapcsolódott. A tűz szerencsére csak a Nap tüze volt, de kapkodnunk kellett a lábunkat, hogy ne süssön a talaj, azaz a föld. Köszönöm a csapat kitartását, Lévai Kálmán segítségét, hogy a kerékpáros útra elkísért bennünket!

Látogatás a Fazekas Tájházban

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Őselemek: föld, víz, tűz, levegő” című éves programunk részeként a Fazekas Tájházba látogattunk, ahol a kerámiakészítés lépéseivel ismerkedtünk. A látott remekművek elkészítéséhez mind a négy elemre szükség van. A Kováts-Tehetségpont tagjai érdeklődőek, tájékozottak voltak.

Történelem vetélkedő

A Kováts Mihály Emléknapok keretében a "Török világ Magyarországon" című vetélkedő zajlott ma a Kováts Tagintézményben, Marik Mátyás tanár úr szervezésében. Változatos feladatokat kaptak a csapatok, pl. puzzle, keresztrejtvény.

A sportszerű küzdelem eredménye:

  1. KÁIAMI Kiskulcsosi tagintézmény
  2. KÁIAMI Kováts tagintézmény
  3. KÁIAMI Kiskulcsosi tagintézmény
  4. Györffy István Katolikus Általános Iskola csapata

Gratulálok a hetedikes diákoknak és felkészítő nevelőiknek!

Köszönet a zsűri és valamennyi segítő kolléga munkájáért!


 

Kováts Mihály Emléknapok

A Kováts tagintézményben a pénteki, a jövő heti Kováts Mihály Emléknapok rendezvényeire készültek a kicsik is, Chrappánné Papp Ágnes tagintézmény-vezető irányításával Kováts Mihályról tanultak.

Újabb fizikavarázslat

A Fizika körösökkel kísérleti bemutatót tartottunk a Kis-Táncsics ovisainak. Remekül sikerült a bemutató. Ügyesek voltak a Kováts-os diákok és aktívak, érdeklődőek az ovisok. Több szülő is csatlakozott a csoporthoz, ami külön elismerés volt a számunkra.

Köszönjük Andrási Tiborné Edit intézményvezető helyettes óvó néni meghívását, a kedves fogadtatást! A Fizika körösök munkáját, hozzáállását nagyon értékelem!

Lévainé Kovács Róza

intézményvezető-helyettes

szakkörvezető

Fizika varázslat a Kováts-Tehetségpont szervezésében

Iskolánkban Tomán János, a Debreceni Egyetem fizikusa tartott látványos kísérleti bemutatót. Legnagyobb sikere a folyékony nitrogénnel végzett kísérleteknek volt. Többen kipróbálták, milyen érzés, ha a közel mínusz 200 fokos anyag a kezünkre ömlik.

Kettős díjkiosztó

Többéves hagyomány, hogy két rangos tanulmányi verseny eredményhirdetését egyszerre tartja a Kováts-Tehetségpont. A 24. Alapműveleti Matematikaverseny megyei fordulójának legjobb hat versenyzője és a 9. Fizika+ országos verseny első három helyezettje kapott meghívást.

Lévainé Kovács Róza intézményvezető-helyettes, a versenyek rendezője köszöntötte a diákokat, felkészítőiket és a lelkes szülőket. A Horváthné Pandur Tünde Róza tanárnő által előadott vers egyben egy matematikai feladvány volt, melyre a program végéig leadhatták a résztvevők a megfejtéseiket. A díjak átadásában Plósz Csilla Margit a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Chrappánné Papp Ágnes tagintézmény-vezető és Laczik Dénesné, a Kováts-os Gyermekekért Egyesület elnöke közreműködött. A Kováts-Tehetségpont és a Karcagi Tankerületi Központ által finanszírozott ajándékokon túl Varga Nándor, a Karcagi Ipari Park ügyvezetője külön jutalmat ajánlott fel annak a két „alapműveletis” tanulónak és felkészítőjének, akik képviselik megyénket az országos döntőn.

(A cikk folytatódik)

Chéfecske szakkörrel az egészséges életre nevelésért

A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett Tavaszi Pedagógiai Napok keretében rendeztük meg a Karcagi Általános Iskola és AMI Kováts Mihály Tagintézményében – pontosabban a Lovagi udvarban - a műhelyfoglalkozást. A Chéfecske szakkör hatéves munkáját tekintettük át. Nyíriné Kátai Katalin szakkörvezető Szatmári János mesterszakáccsal, menzánk vezetőjével közösen formálják a lányok szemléletét az egészséges táplálkozás jegyében. Az érdeklődők betekintést nyertek egy foglalkozás menetébe, megkóstolhatták az elkészült ételeket.

Díjkiosztó matematikából

A 24. Alapműveleti Matematikaverseny megyei döntőjének egyik helyszíne a Karcagi Általános Iskola és AMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményében volt. A képek a Karcagon versenyzők számára rendezett díjkiosztón készültek.

(A cikk folytatódik)

Megyei második helyezett a Kováts-kincsei csapat

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat „Kutassuk közös kincseinket!” címmel vetélkedőt hirdetett nemzeti értékeinkről általános- és középiskolás diákoknak. Az első fordulóból a járások legjobb 4 fős csapatai kaptak meghívást a megyei döntőbe. Itt a kategória kilenc legjobbja közül az értékes második helyet szerezte meg a Kováts-Tehetségpont képviseletében Farkas Vivien Cintia, Hunyadi Emese, Szatmári Ádám, M. Tóth Milán - valamennyien 7. b osztályosok a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményében. Felkészítőjük osztályfőnökük, Hunyadi Ildikó tanárnő. A munkát segítette Lévainé Kovács Róza intézményvezető-helyettes.

Fizika+ verseny

Hét helyszínen zajlott március 27-én a 9. Fizika+ verseny, amelyen összesen 37 intézmény 234 tanulója mérte össze tudását. Iskolánként, évfolyamonként 3-3 versenyző kapott lehetőséget a feleletválasztásos feladatlap kitöltésére. Az ünnepélyes díjkiosztó április 25-én lesz. A képek a verseny központi helyszínén, a Karcagi Általános Iskola és AMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményében készültek.

Matematikából versenyeztek, nem alapfokon

A 24. Alapműveleti Matematikaverseny megyei fordulójának egyik helyszíne a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményében volt. A Kováts-Tehetségpont által rendezett megmérettetésen negyedikestől nyolcadikosig versengtek a diákok. Mindenki győztes volt, aki eljött és megoldotta a nem könnyű feladatsort.

24. Alapműveleti Matematikaverseny megyei díjkiosztója

Helye: Karcagi Általános Iskola és AMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye, Karcag, Kálvin u. 9.

Ideje: 2019. április 25. (csütörtök) 15 óra

Program:

14:30-tól Érkezés, szerény vendéglátás

15:00-tól Díjkiosztó

15:30-tól Fizikai kísérleti bemutató

(A cikk folytatódik)

Rendhagyó énekóra MOL-ban

antasztikus népzenei élményben volt része a KÁIAMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye tanulóinak. A Muzsikás Együttes két, magával ragadó interaktív előadása nagy sikert aratott mind a kicsiknél (1-5.), mind a nagyoknál (6-8.). Az autentikus magyar népzenét rendkívüli élménnyé tették, követve a legkiválóbb falusi zenészek hagyományos előadásmódját és improvizációs stílusát, mindezt egyedi, csak a Muzsikásra jellemző stílusban.

Elődeink népzenéjét, népdalait hallva az ő előadásukban, megérintette szívünket, lelkünket a múlt, a táncházak szellemisége. Tanulóink ízelítőt kaphattak a múlt népzenéjéből, s rácsodálkoztak arra, hogy az együttes tagjai mennyire élvezték azt, amit csináltak. Magával ragadó előadásban volt része gyereknek, felnőttnek egyaránt.

(A cikk folytatódik)

Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny

A 29. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny megyei döntőjén képviselte iskolánkat Lukács Dzsesszika Dominika, 8. b osztályos Kováts-os tanuló.
Az eredményről később kapunk tájékoztatást.

Húsvéti játszóház

TESZEDD!

Iskolánk is csatlakozott az országosan meghirdetett „TeSzedd!” Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. Intézményünkből 45 felsős tanuló és 5 pedagógus vett részt a számunkra választott március 18.-i hulladékgyűjtési napon. A mi területünk a Múzeumpark és iskolánk környéke volt. Ehhez körülbelül 2-3 kilométeres szakasz jött az intézmény melletti utcákból. Sajnos volt mit összeszedni. A feladatot természetesen ügyesen teljesítették iskolánk tanulói, 6-7 zsák szemetet gyűjtöttek a területünkön.

Oldalak

Subscribe to RSS - Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény